Búskomor tekintetűből szép szemű ingatlanos lány

Tényleg én vagyok ez a bulldog?

A munkám során meg kellett tapasztalnom, mennyit számít, az ember mit kommunikál a szemeivel. Hiszen nekünk, ingatlanosoknak, az egyik legnagyobb erősségünk, hogy meggyőzően tudunk kommunikálni. Korábban azt gondoltam, ez pusztán azon múlik, hogy megtanulom a megfelelő kommunikációs stratégiákat, és lehengerlő attitűdöt erőltetek magamra, amivel majd meggyőzöm az ügyfelet. Egyébként is új voltam az ingatlanpiacon, ráadásul a kollégáim között a legfiatalabb. Nagyon akartam bizonyítani, de sajnos minden a fordítottjára sült el. A kollégáim egy idő után agresszívnek, az ügyfelek pedig ellenszenvesnek tartottak. Így végső elkeseredésemben kivettem pár nap szabadságot, hogy lenyugodjak, és szembenézzek magammal. Én lepődtem meg a legjobban az arcon, aki a tükörbe nézve visszapillantott rám.

Engem is megleptek a táskás szemeim

Egy ilyen tekintettel én sem szívesen állnék szóba, gondoltam magamban, az első megdöbbenésemből felocsúdva. Nos, igen, a szemem alatt jókora táskák húzódtak, és ettől nem igazán váltam lehengerlővé és pozitívvá. Amikor egy barátnőmnek elsírtam a bánatom, továbbított nekem egy weblapcímet, amely a táskás szemek problematikájával foglalkozott. Az InstanTense oldala volt, akik nem csak a saját termékeik eladását hirdetik az oldalon, hanem annak is megpróbálnak utána járni, az egyes testi tünetek mögött vajon milyen lelki folyamatok játszódnak le. Ahogy elkezdtem böngészni az oldalt, persze belebotlottam a leggyakrabban előforduló testi tünetekbe: alváshiány, stresszes életmód, dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás. Itt kicsit magamra ismertem, és bizony rendesen szembe kellett néznem magammal, hogy rájöjjek, ez az életmód nem tartható fenn tovább. Ahogy tovább olvastam az oldalon, megdöbbenéssel konstatáltam, hogy a stresszes életmód mögötti lelki folyamatok, elakadások közül is milyen sok igaz rám.

Viszlát táskás szemek, helló ragyogó tekintet!

Hiszen aki keveset alszik, túlhajtja magát, az tulajdonképpen saját magát helyezi háttérbe a saját életében. Nem fordít elég időt magára, szorong, és folyamatosan másoknak akar megfelelni. Ennek véget kell vetnem, gondoltam magamban, és elhatároztam, hogy a szabadnapok után egy másik Mónit fognak majd látni a kollégáim és az ügyfeleim. Persze a táskás szemek nem fognak egyik pillanatról a másikra eltűnni, de az InsanTense erre is kínált megoldást, méghozzá az emelő hatású szérum termékükkel. Ez a 25 milliliteres szérum mindennapi használat mellett kéthavi adagra elég, így igen kiadós. A kiszállítás is nagyon hamar megtörténik, egy nap alatt nálunk lehet a termék a megrendeléstől számítva! Ráadásul nem szükséges előre fizetnünk, akár a futárnál is rendezhetjük bankkártyával az összeget a termék átvételekor. A mindennapos használattal a bőrünk feszesebbé válik, és a táskás szemek szépen lassan megnyugszanak. Mindezért pedig nem kérnek többet napi egy csésze kávé áránál!

Persze előfordulhat, hogy valakinek nem válik be a termék, de akkor sem kell kétségbe esni. Az InsanTense ugyanis 30 napos pénzvisszafizetési garanciát vállal, így senki nem érezheti majd úgy, hogy zsákbamacskát vásárolt. Én személy szerint meg is rendeltem a szérumot, és alig várom, hogy kipróbálhassam! Igent mondok az új önmagamra, és hiszem, hogy egy mosolygó szemű, pozitív ingatlanossal az ügyfeleim és kollégáim is szívesebben szóba állnak majd. Viszlát táskás szemek, helló ragyogó tekintet!