Én segítettem az ingatlanosnak

A feleségemmel sokáig tanakodtunk, hogy egy új lakásba vagy egy új házba költözzünk. Mivel éppen családalapítás előtt állunk, vagyis már úton van az első gyermekünk, így abszolút ideje volt, hogy meghozzuk ezt a döntést és váltsunk. Persze ez nem olyan egyszerű döntés, hiszen jól meg kellett fontolni, hogy mit csináljunk.

Időben elkezdtünk keresgélni az interneten, majd élőben is felkeresni az ingatlanokat. Először lakásban gondolkodtunk, de aztán úgy határoztunk, hogy inkább a ház mellett tesszük le a voksunkat.

Persze ezt nem mind egyedül csináltunk, ugyanis az egyik ismerősöm ingatlanok bérbeadásával és eladásával foglalkozik, így megkértük őt, hogy segítsen.

Aztán végre sikerült megtalálni a megfelelő házat. A papírmunkához az ismerősünk irodájába kellett mennünk. Már mindent megbeszéltünk, amikor csak a nyomtatás volt hátra, de nem történt semmi, ugyanis a patronból kifogyott a festék. Semmi gond, egyből ajánlottam a https://nyomtatoalkatresz.hu/patron oldalt, ahonnan mi is rendszeresen rendelünk már évek óta. Nagyon meg vagyunk velük elégedve, így szívesen ajánlom másoknak is mindig. A kiszállítás ingyenes, egyáltalán nem kell fizetni érte, illetve, ha bármi problémánk van, akkor az ügyfélszolgálaton készségesen segítenek nekünk. A telefonszámot az oldal tetején találjuk.

Egyből kiszúrtam, hogy ugyanolyan nyomtatóm van, mint az ingatlanos irodájában. Egészen pontosan a HP PageWide nyomtatóról van szó. Ennek a típusnak egészen egyedi és különleges tulajdonságai vannak. Például az egy nagy érdekessége, hogy ez nem egy lézer, hanem egy tintasugaras nyomtató, de legalább olyan jó, mint a lézer. Ennek a nyomtatónak a feje fixen rögzített vagyis nem mozog, hanem a nyomtató méret teljes hosszában helyezkedik el. Ennek mi az előnye? Az, hogy sokkal gyorsabb a nyomtatási sebesség, amiből következik, hogy már az első oldal nyomtatásának a sebessége is töredéke a hagyományos nyomtatókénak.

Nagyon szeretem ezen a weboldalon, hogy érdekes leírásokat is olvashatunk, ha valamiben nem vagyunk biztosak vagy szeretnénk valamelyik termékről többet tudni, akkor csak rá kell kattintani magára a termékre. Ezután olvashatunk a termék alapadatairól, illetve a leírás fül alatt további érdekességeket tudhatunk meg. A “Jó a nyomtatómhoz?” rész alatt láthatjuk a listát azokról a nyomtatókról, amelyekhez biztosan passzol, valamint a kapcsolódó termékek fül alatt további ajánlatokat kaphatunk, hogy milyen egyéb terméket választhatunk az adott patronhoz vagy tonerhez.

Mivel abszolút jártas vagyok a https://www.nyomtatoalkatresz.hu/patron oldal kezelésében, így gondoltam, hogy segítek az ingatlanosnak. Nagyon könnyen és logikusan kezelhető a weboldal. Ennek köszönhetően gyorsan kiválasztottuk a patront, betettem a kosárba és a pénztárban ki is fizettem. Szerencsénk volt, mert 12 óráig adtuk le a rendelést, így már másnap megérkezett a rendelt termék.

Az ingatlanos külön fölhívott és megköszönte a segítségemet és hogy megmutattam neki ezt az oldalt.